Ugrás a tartalomhoz

Sistar

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sistar
Image
Információk
EredetSzöul, Dél-Korea
Alapítva2010
Megszűnt2017. május 31.
Aktív évek2010–2017
MűfajK-pop, Hip Hop, Elektronikus
KiadóStarship Entertainment
Kapcsolódó előadókSistar19, Brave Brothers, Boyfriend, K.Will
Tagok
Hjorin, Bora, Szoju, Daszom

A Sistar weboldala
Image
A Wikimédia Commons tartalmaz Sistar témájú médiaállományokat.

A Sistar (hangul: 씨스타, ssiszutha) dél-koreai lányegyüttes, amelyet 2010-ben hozott létre a Starship Entertainment. Nevük a sister (lánytestvér) és a star (csillag) szavakból álló szóösszevonás. A csapat tagjai Hjorin, Bora, Szoju és Daszom.[1][2][3] 2017-ben feloszlottak.[4]

2010: debütálás előtti időszak, Push Push, Shady Girl, How Dare You

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Image
Sistar a Cyworl Fesztiválon

A Sistar 2010-ben kezdte meg tevékenységét reklámokkal, még az első számuk megjelenése előtt. Közreműködtek a Samsung "Yepp" promóciójában, Csang Gunszokkal.[5] 2010 június 4-én debütált a lánycsapat a 2010-es Music Bank című műsorban.[6] Június 3-án megjelent a teljes első kislemez, a Push, Push. A dal mérsékelt sikereket aratott.

A csapat 2010. augusztus 25-én adta ki második kislemezét, a Shady Girlt. A videóklip 24-én jelent meg. A videóban megjelenik a Super Junior egyik tagja, Hicshol is. Ez a kislemez nagyobb sikereket ért el, mint az előző.[7][8] Szeptember 14-én a Sistart Japánba hívták, hogy a Hallyu Music Festival rendezvényen lépjenek fel.[9][10]

A csapat megjelentette harmadik lemezét is How Dare You címmel novemberben. A videóklip november 23-án jelent meg. A lemez eredetileg az utána következő napon jelent volna meg, azonban a Dél- és Észak-Korea közötti konfliktus miatt elhalasztották. Végül december 2-án adták ki. A How Dare You hozta meg számukra a sikert. Első helyen végzett olyan lejátszási listákon, mint a MelOn, Mnet, Soribada, Bugs, Monkey3, és a Daum Music.[11]

2011: Sistar19 és So Cool

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Image
Sistar a 2010-es Golden Disk Díjátadón

A Sistar19 a Sistar alformációjaként jött létre 2011-ben, Hjorin és Bora részvételével.[12][13] 2011. május 3-án debütáltak a Ma Boy című dallal.[14] Ezt megelőzően egy fotósorozatot adtak ki róluk, így a rajongók bepillantást kaphattak a "Sistar19" felállásáról.

Július 31-én jelentették be, hogy a Sistar visszatér első albumukkal augusztus 9-én a So Coollal. Ezzel együtt azt nyilatkozták, hogy Szoju 8 kilótól szabadult meg az új album kiadására.[15][16] A Billboard K-POP Top 100 listáján 2011. augusztus 25-én első helyet szereztek a címadó dalukkal. Szeptember 11-én megnyerték az első Mutizen-díjukat.[17]

2011: Alone & Loving U, növekvő népszerűség

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Márciusban Szoju jelentette be Twitteren, 8 hónappal a So Cool megjelenése után, hogy visszatérnek. A Starship képviselői annyit tettek hozzá, hogy „nagyon különböző lesz, mint az eddigiek”. Augusztusban jelentették be, hogy 41 országban fogják sugározni a visszatérő fellépésüket. Április 14-én jelent meg új minialbumuk, az Alone.[18]

Június 28-án jelent meg a Loving U klipje, melyet Hawaiin vettek fel.[19]

2013: Sistar19 visszatérése, Give It To Me

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Image
Sistar Vietnamban

2012 decemberében Hjorin a „A Walk with the Stars”-ban utalt arra, hogy készülnek a visszatérésre. December 24-én megjelent a hír, mi szerint a Sistar19 felkészült a visszatérésre jövő év elején, januárban.[20] Január 23-án megjelentek az első előzetesek.[21] A Sistar19 első stúdióalbuma 2013. január 30-án jött ki, a címadó dal videóklipjével együtt, melynek címe Gone Not Around Any Longer.[22] A dal rögtön a slágerlisták élére került, két hétig vezette például a Melon listáját. Február 21-én a Sistar vezetője, Hjorin kijelentette, hogy készülnek a Sistar második stúdióalbumára, a Sistar19 promóciója után.

Az album kiadása előtt a lányok az Ocean World vízi vidámparkot népszerűsítették.[23] Június 3-án Starship Entertainment hivatalos Twitter fiókján kiadott egy teaser képet Boráról.[24] A kép alá azt írták, hogy ez lesz a második teljes album, mely Give It To Me címmel fog megjelenni június 11-én. Június 5-én megerősítve ezt, kiadtak mind a 4 tagról egy-egy teaser képet, melyhez annyit fűztek hozzá, hogy az album koncepciója a Moulen Rouge lesz.[25]

2013: Hjorin szóló debütálása

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Starship Entertainment úgy döntött, hogy a lányok kapnak egy kis szünetet a „Give It To Me” promóciója után. Ennek ellenére, már előre bejelentette a kiadó, hogy Hjorin a pihenés után szólóelőadóként fog debütálni. A Starship Entertainment hivatalos youtube csatornáján 2013. 11. 20-án jelent meg az első teaser videó a Lonely című számról, 25-én pedig a teljes változat volt már látható, valamint a videóklippel együtt a LOVE&HATE album is megjelent. A második teaser videó, ami a One way Love számához készült, 2013. 11. 21-én adták ki, a videóklipet pedig 26-án. Az album 10 számot tartalmaz, amit a Brave Brothers, Duble Sidekick és Kim Dohon szereztek. Hjorin az albumon olyan énekesekkel énekel, mint Mad Clown, Dok2 és Zico a Block B együttesből.[26]

Művésznév Születési név Születési dátum Pozíció
Magyaros Hangul Magyaros Hangul
Bora보라 Jun Bora윤보라 1989. 12. 30. rapper, vokál[27]
Hjorin효린 Kim Hjodzsong김효정 1990. 12. 11. vezető, fővokál, csapat arca[27]
Szoju소유 Kang Dzsihjon강지현 1992. 02. 12. vezérvokál[27]
Daszom다솜 Kim Daszom김다솜 1993. 05. 06. vokál, mangne[27]

Stúdióalbumok

  • 2011: So Cool
  • 2013: Give it to me

Minialbumok

  • 2012: Alone
  • 2012: Loving U

Kislemezek

  • 2010: Push Push
  • 2010: Shady Girl
  • 2010: How Dare You
  • 2012: Femme Fatale
  • 2013: Élő koncert: S
ÉvShowTag(ok)NotesRész(ek)
2011Immortal Song 2HjorinSzerződtetett tag 25 részen keresztül, majd visszatér egy "King of Kings" különleges adás erejéigep 1–15 & 25
Sistar & LeeTeuk's Hello BabyHjorin, Bora, Szoju és DaszomEgy 15 hónapos kisfiú, Kim Gjomin nevelése
Invincible YouthBoraG8 tag
2012Dream High 2HjorinHjorin a HerShe vezetőjét alakította
Running Man Hjorin, Bora, Daszom, Szoju75 & 95 & 162
Shut Up FamilyDaszomSzerep: U Dajun
1 Night 2 DaysBora2. évad 19. rész, az első női vendég a 2. évadban
Immortal Song 2HjorinKing of Kings Különleges adás71 & 72
2013Shinhwa BroadcastHjorin, Bora, Szoju és DaszomI Love You More Studio különleges adás45 & 46[28][29]
DátumFellépés neveHelyszín
2010. augusztus 29.Y-STAR LIVE POWER
2011. augusztus 23.K-POP Girls in Love in Power LIVE in HK 2011Hongkong
2011. február 11.HP ENVYSzöul
2011. április 17.MBC Korean Music Wave in Bangkok 2011Thaiföld
2011. augusztus 13.Kpop in Incheon 2011Incshon
2011. augusztus 20.K-POP in JapanJapán
2011. október 22.K-POP in New YorkNew York
2011. október 28.2011 K-POP SUPER CONCERTDél-Korea
2011. november 12.K-POP Music Festival in SydneySydney
2011. november 20.K-Friends 2011 TaipeiTajvan
2012. február 8.Music Bank in ParisPárizs
2012. április 6.Music Bank in VietnamVietnám
2012. április 7.MBC Korean Music Wave in Bangkok 2012Thaiföld
2012. április 26.M!CountDown Hello-JapanJapán
2012. május 12.Dream Concert 2012Szöul
2012. május 21.MBC Korean Music Wave in GoogleKaliforniam Shoreline Amphitheatre
2012. augusztus 1.SBS Super ConcertKaliforniam Irvine
2012. október 4.One Asia Tour 2012 M! Countdown Smile – ThailandThaiföld
2012. október 20.Love Concert in KobeJapán
2012. november 10K-Pop Super Concert in AmericaIrvine
2012. december 8.Ride-ing Concert
2012. december 12.STAYG4 GMARKET CONCERTSzöul
2013. január 31.Television Broadcasts (TVB) Golden Viva Spectacular in KoreaSzöuli Egyetem
2013. március 9.Music Bank in JakartaIndonézia
2013. március 30.SISTAR & TAHITI Concert in CambodiaKambodzsa
2013. április 24.M! Countdown Hello TaiwanTajvan
2013. május 23–24.KPOP Dream Live Concert LIVE in Malaysia 2013Malajzia

A 2012-es listán, hogy mely együttesnek volt a legtöbb CF-je az évben, Sistar a 3. helyen végzett. A tagok modellek voltak 14 különböző terméknek, beleértve a kozmetikai termékeket, autókat.[30]

Év Reklám Tagok Megjegyzés
2010Plastic IslandMindenki2013-ig
Samsung YEPPCsang Gunszokkal
Chrono's Sword
Samsung Galaxy Tab
2011Dizzle Game
Puma[31]
Banila CoHjorin[32]
2012CLRIDE.NMindenki[33]
Hyundai Veloster Turbo
Solar C[34]
Pelicana Chicken
Holika HolikaCsong Iruval[35]
Samsung Galaxy S III[36]
Lotte LiquorHjorin2013-ig[37]
HaemoraminBora
Mirror WarMindenki
Korando C[38]
Let's Be Cafe
Snickers[39]
2013Nepa IsenbergSzo Ingukkal
Ottogi
Ocean World[40]
White Milk[41]
11st[42]
  1. xvntbk. "SISTAR leader Hyorin's audtion video gains interest", Allkpop, 21 April 2010.
  2. rameninmybowl. "SISTAR unveils their first member, Soyou", Allkpop, 22 March 2010.
  3. jeshicaa. "Another member of SISTAR unveiled", Allkpop, 27 April 2010.
  4. "Sistar to disperse seven years after debut". Yonhap News.
  5. maestro-J. " New girl group, SISTAR makes their debut through Céci!", Allkpop, 18 March 2010.
  6. kjpop. "SISTAR's Push Push MV Teaser Released", Allkpop, 31 May 2010.
  7. "SISTAR’s Shady Girl Released", Allkpop, 24 August 2010. Hozzáférés ideje: 21 October 2011.
  8. "SISTAR reveals Shady Girl music video", Allkpop, 24 October 2010. Hozzáférés ideje: 21 October 2011.
  9. "SISTAR's Bora fractures her thumb after falling during a performance". 29 August 2012. Allkpop. Hozzáférés: 2012. április 29..
  10. http://www.allkpop.com/2010/09/sistars-infamous-fall-featured-on-german-television
  11. "SISTAR’s Hyorin wins musical battle in Bouquet", Allkpop, 4 December 2010. Hozzáférés ideje: 21 October 2011.
  12. "SISTAR announces first unit group, 'SISTAR19′", Allkpop, 27 April 2011.
  13. "SISTAR sub-unit, 'SISTAR19′, releases MV teaser for 'Ma Boy'", Allkpop, 28 April 2011. Hozzáférés ideje: 21 October 2011.
  14. "SISTAR19 releases music video for 'Ma Boy'", Allkpop, 2 May 2011. Hozzáférés ideje: 21 October 2011.
  15. "SISTAR reveals “So Cool” 1st album", Allkpop, 8 August 2011. Hozzáférés ideje: 21 October 2011.
  16. "SISTAR's “So Cool” clinches #1 spot immediately after release", Allkpop, 8 August 2011. Hozzáférés ideje: 21 October 2011.
  17. "SISTAR wins Inkigayo Mutizen! + other performances", Allkpop, 11 September 2011. Hozzáférés ideje: 21 October 2011.
  18. http://www.allkpop.com/2012/06/sistar-to-make-a-summer-comeback-in-june
  19. "SISTAR Releases MV for "Loving U"". soompi.com. 2012. június 27. 2018. április 27. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2012. június 28..
  20. by neefa (2012. december 24.). "SISTAR19 expected to make a January comeback". Allkpop. Hozzáférés: 2012. február 22.. {{cite web}}: Cite has empty unknown parameter: |trans_title= (súgó)
  21. jennywill (2013. január 23.). "SISTAR19 releases teaser images for their comeback". Allkpop. Hozzáférés: 2012. február 22..
  22. jennywill (2013. január 31.). "SISTAR19 sweeps music charts with "Gone Not Around Any Longer". Allkpop. Hozzáférés: 2012. február 22..
  23. by neefa (2013. február 3.). "Instiz has certified Sistar19′s "Gone Not Around Any Longer" as an All-Kill". Allkpop. Hozzáférés: 2012. február 22.. {{cite web}}: Cite has empty unknown parameter: |trans_title= (súgó)
  24. by jennywill (2013. június 3.). "SISTAR releases Bora's teaser images for 'Give It to Me'". Allkpop. Hozzáférés: 2013. június 3.. {{cite web}}: Cite has empty unknown parameter: |trans_title= (súgó)
  25. by jennywill (2013. június 5.). "SISTAR go with a 'moulin rouge' theme for "Give It To Me"". Allkpop. Hozzáférés: 2013. június 5.. {{cite web}}: Cite has empty unknown parameter: |trans_title= (súgó)
  26. http://www.allkpop.com/article/2013/11/hyorin-releases-lonely-mv-teaser#axzz2l7ZAmGHY
  27. 1 2 3 4 "Sistar Profile". ItsJuSSTJo. Hozzáférés: 2013. május 31..
  28. Hong, Grace Danbi (2013. január 23.). "Shinhwa and SISTAR Reenact Love Studio on Shinhwa Broadcast". enewsWorld. CJ E&M. Hozzáférés: 2013. január 31..{{cite news}}: CS1 karbantartás: elavult archiválási szolgáltatás (link)
  29. Hong, Grace Danbi (2013. január 31.). "Shinhwa and SISTAR Have a Cook Off with Judge Chef Kang Leo". enewsWorld. CJ E&M. Hozzáférés: 2013. január 31..{{cite news}}: CS1 karbantartás: elavult archiválási szolgáltatás (link)
  30. [halott link]
  31. SISTAR reveals their sexy CF for 'Puma'
  32. http://www.allkpop.com/article/2011/08/sistars-hyorin-endorses-banila-co#axzz2hBS0aBlR
  33. SISTAR Endorsement Models for CLRIDE.N
  34. "SISTAR chosen as new models for Solar-C". 2014. május 12. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2013. november 19..
  35. SISTAR and Jung Il Woo endorse cosmetics brand Holika Holika
  36. "Team SIII release "Win the Day" support single for the 2012 Olympics". Allkpop.com. 2012. július 4. Hozzáférés: 2013. május 11..
  37. "SISTAR's Hyorin, Kara's Hara & 4Minute's Hyuna for Lotte Liquor". Dkpopnews.net. 2014. április 7. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2013. május 11..
  38. SISTAR Becomes New Face of Automobile Korando C[halott link]
  39. SISTAR featured in new CF for Snickers
  40. Sistar to become new model of Ocean World[halott link]
  41. "SISTAR For White Milk Campaign". 2013. szeptember 4. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2013. november 19..
  42. SISTAR Chosen as Models for Famous Open Market Brand '11st'
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Sistar című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.