Szika
| Szika | |
| Hatótávolsága | közelharc |
| Mozgathatósága | mozgatható |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szika témájú médiaállományokat. | |
A szika (sica, többes számban siccae) az ókori illírek, trákok és dákok rövid kardja vagy nagy tőre volt; az ókori Rómában is használták. A falx rövidebb változatának tekinthető. Azokban a nyelvekben, amelyeket jelentős latin hatás ért, ennek a fegyvernek a nevéből ered a sarló megnevezése (például angolul „sickle”).[1]
Eredetileg görbe kardként ábrázolták (lásd a Zliten mozaikot), és számos példányt találtak a mai Horvátország, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Szerbia és Románia területén. Traianus oszlopán is látható; nevezetesen Decebalus, a dákok királya ezzel a fegyverrel követ el öngyilkosságot.
Etimológia
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A fegyver neve valószínüleg az indoeurópai alapnyelvű ḱey- („élesíteni”) szóból ered. Innen került át az illír nyelvbe, majd pedig tsikā alakban az óalbán nyelvbe (a modern albán nyelvben a thikë: „kés” innen származik).[2][3] A Dictionnaire des Antiquités Grecques et Romaines szerint a név az indoeurópai alapnyelvű sek- gyökből származik, amelynek jelentése „vágni”, „felvágni”.[4] Michiel de Vaan, holland nyelvészprofesszor szerint a sek-hez való bármilyen kapcsolat lehetetlen.[5]
Az illírek körében
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A rómaiak jellegzetes illír fegyvernek tekintették, az illírek fő közelharci fegyvere volt. John Wilkes történész szerint:[6]
Bár a rövid, ívelt kardot a Földközi-tenger környékén több nép is használta, a rómaiak a sica-t jellegzetes illír fegyvernek tekintették, később a fegyverről nevezték el „a lopakodó gyilkosokat” (sicarius).[7]
Típusok
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Tipológiai szempontból – bár a kategorizálás nem hivatalos – három fő típusa van a szika tőröknek, amelyek kizárólag morfológiai, és nem funkcionális szempontok alapján különböznek egymástól.
- Az első típust szilárdság jellemzi, néha a penge középső része után közvetlenül törés található, rövid és éles hegyű, enyhén ívelt, rövid, általában háromszög alakú nyele van, amelyen a rögzítő számára lyuk található, a penge közelében. A penge bevésett díszítéssel és mélyen bevésett horonnyal rendelkezik. Ezek a jellemzők nem általánosak, az egyetlen érv e típus mellett a méret és a nagyjából hasonló forma.
- A második típus, amely morfológiai szempontból nem különbözik jelentősen az elsőtől, nem rendelkezik az első típusra jellemző szilárd alakkal, hanem hosszabb pengével és horonnyal, a fegyver nyelét legtöbbször rövidre, háromszög alakúra formálják.
- A harmadik típus, amely a leletek közül a leggyakoribb, olyan tőrök sorozatát foglalja magában, amelyekre jellemző a hosszú, legtöbb esetben elegánsan kivitelezett penge, a penge mentén bevésett körökkel és/vagy vonalakkal díszítve. A horony, a nyél nyelve, amely ugyanolyan hosszú, mint a nyél, valamint a hüvelyes markolat is jellemzője. Ezek a megkülönböztető elemek vagy mind együttesen megtalálhatók, vagy egyes darabok egy vagy több ilyen jellegzetes vonást mutatnak. A méretek viszonylag egységesek, hosszuk körülbelül 30–40 cm, szélességük pedig körülbelül 3 cm. Kronológiai szempontból ez a tőrfajta főként a Kr. e. 2. és 1. századra datálható.
Jelentősége
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A jellegzetes formát úgy tervezték, hogy átjusson az ellenfél pajzsának oldalán, és így legyőzze (vagy akár hátba szúrja). A thraex gladiátor szokásos ellenfele a scutumot (nagy pajzsot) viselő murmillo gladiátor volt, egy olyan fegyverre, mint a sica, szükség volt ahhoz, hogy a párbaj kiegyensúlyozottabb és izgalmasabb legyen.
A tőrök rendkívül bonyolult díszítése számos spirituális, művészi és szimbolikus jelentést hordoz. A pengére geometriai alakzatokat, valamint sasokat és kígyókat is vésettek, amelyek elrendeződése egy bizonyos „kód” létezését feltételezi, vagy egy bizonyos fegyveres társadalmi osztályhoz való tartozást. Jelképezhetnek egy bizonyos fegyveres társasághoz köthető tagságot, vagy misztikus/mágikus elemet is tartalmazhatnak.
A trák területen használt összes ívelt fegyver közül a szika az egyetlen, amelyek kapcsolatot teremtenek a déli trákok és a Duna északi partján élő trákok között, mivel használatuk a folyó mindkét oldalán egyaránt elterjedt volt.[8]
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ Ramsey, S.. Tools of War: History of Weapons in Ancient Times. VIJ Books (India) PVT Limited (2016). ISBN 978-93-86834-12-6. Hozzáférés ideje: 2024. július 13.
- ↑ Vladimir Orel (1998). Albanian etymological dictionary. . 477–478 oldal.
- ↑ Wilhelm Havers (1984). Die Sprache. A. Sexl, 84 oldal.
- ↑ Dictionnaire des Antiquités Grecques et Romaines, (2 kiadás, R–S), Párizs, 1926, 1300 oldal, sv sica.
- ↑ Michiel de Vaan: Etymological Dictionary of Latin and the other Italic Languages. Leiden és Boston, 561 oldal.
- ↑ John Wilkes: az illírek (1996, 238 oldal). Angol fordítás alapján: „Fő támadó fegyverük az egyélű, ívelt kard volt, hasonlóan a görög makhairához, amely fegyvertípus a bronzkor idejére vezethető vissza...”
- ↑ John Wilkes: az illírek (1996), 238–239 oldal: „Bár rövid, ívelt kardot a Földközi-tenger térségének számos népe használt, a rómaiak a szikát egyedi illír fegyvernek tekintették. Később a fegyver alapján nevezték el "a lopakodó gyilkosokat" (sicarius)...”
- ↑ "Borangic C. - Sica. Tipologie Si Functional It Ate, NEMVS, IV, 7-8, 2009". Scribd.
Fordítás
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Ez a szócikk részben vagy egészben a Sica című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
