Örömmámorban úszik egész Spanyolország azok után, hogy az ország fociválogatottja 2010 után ismét ott lesz a világbajnokság döntőjében. Luis de la Fuente szövetségi kapitány csapatában Lamine Yamal az egyik kulcsszereplő, mert ugyan eddig hét mérkőzésen mindössze egy gólt szerzett, a mérkőzéseken nagy próba elé állítja az ellenfél védőit, a franciák elleni elődöntőben pedig tizenegyest harcolt ki.
Ez is érdekelheti
Az arcára fagyott a mosoly
A nagy eredményt a játékosok is megünnepelték, ám az Euronews beszámolója szerint Yamal nem örült sokáig, biztonsági őrei ugyanis jelezték, két férfi megpróbált betörni a barcelonai házába.
A maszkos betörőket akkor vette fel a kamera, amikor megpróbáltak átmászni a kerítésen, ám ekkor a biztonsági őrök értesítették a hatóságokat. Az elkövetők a kamerát látva rögtön menekülőre fogták, így már nem voltak a helyszínen, amikor a rendőrök kiérkeztek a villához. A nyomozók most a felvételek alapján próbálják azonosítani a férfiakat.
Yamal barcelonai luxusvillája 11 millió eurót (3,9 milliárd forint) ér, korábban az énekesnő Shakira és párja, Gerard Piqué lakott benne. A környéken viszont megszaporodtak a betörések, ráadásul a fiatal játékos még a világbajnokság előtt videóban mutatta be a házát.
A betörési kísérlet során senki sem sérült meg, Yamal és családja jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik a foci-vb-n.