Tenuto

A tenuto egy zenei játékmód és ennek kottai jele. Az olasz eredetű szó jelentése tartva, kitartva.[1] A jelölés értelmében a hangot kitartva kell játszani. A pontos megvalósítása függ a kontextustól, hatással lehet a hang hosszára és hangerejére is. A tenuto nem csupán az előadói gyakorlatban jelenik meg, hanem a kottában is szereplő előírás, így a zenemű része.
Alkalmazása
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- C-dúr diatonikus skála tenutóval előadva
A tenuto az egyik legkorábbi zenei jelölés, melyet már a St. Galleni Notker is megemlít egy 9. században kelt levelében. Írásában utal arra az akkor már kialakult alkalmazásra, hogy a hangjegy felett elhelyezett t-betűvel a hang kitartását, írják elő.[2]
Mai jelölése történhet a hangjegy vagy ütem fölé írt tenuto szóval vagy annak ten. rövidítésével, illetve a hangjegy feletti vízszintes vonallal.
A konkrét játékmód, amit a tenuto előír többféle lehet, mely az adott zeneműtől függ. Jelentheti azt, hogy a hangot a teljes időmértékéig kell kitartani, de akár annál hosszabban is, rubatóval, azaz a ritmus enyhe módosításával. Más alkalmazásokban utalhat arra, hogy a hangot kissé hangsúlyosan, így a környezeténél kicsit nagyobb hangerővel kell előadni.[3]
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ "the definition of tenuto". Dictionary.com. Hozzáférés: 2016. április 28..
- ↑ "Tenuto and Fermata: Rebels Against the Tyranny of Notation - Maxime's Music". Maxime's Music (amerikai angol nyelven). 2016. február 26. 2016. március 27. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2016. április 28..
- ↑ Tom Gerou (1996). Essential Dictionary of Music Notation.
{{cite book}}: Unknown parameter|coauthors=ignored (|author=suggested) (súgó)