Windows Server 2016
| Windows Server 2016 | |
| Fejlesztő | Microsoft |
| Licenc |
|
| Weboldal | https://www.microsoft.com/en-us/windows-server |
A Windows Server 2016 a Microsoft Windows NT termékcsaládjának szerveroldali tagja. A Windows 10-zel párhuzamosan fejlesztett szoftver a Windows Server 2012 utódja. Az operációs rendszer és a System Center rendszer-adminisztrációs szolgáltatás első előzetes verziói 2014. október 1-jén váltak elérhetővé;[1] a végleges változatot a 2016. szeptember 26-ai Ignite konferencia keretében adták ki,[2] és 2016. október 12-én került kereskedelmi forgalomba.[3]
Fejlesztése
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Satya Nadella vezérigazgató a Server és System Center termékvonalak fejlesztői csapatait összevonta. A Server és az Azure fejlesztői szorosan együttműködnek egymással.[4]
2017. március 8-án bemutatták az ARMv8-A architektúrán futó verziót. A Microsoft állítólag a Qualcomm Centriq and Cavium ThunderX2 lapkákkal való kompatibilitáson dolgozik, amely veszélyeztetné az Intel szerveroldali piaci előnyét.[5][6][7] Később kiderült, hogy a verzió csak belső használatra, az Azure-szolgáltatások teszteléséhez készült.[8]
Előzetes verziók
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Az első béta verzió 2014. október 1-jén jelent meg; a licenc érvényessége kezdetben 2015. április 15-e volt,[9] de később kiadtak egy eszközt, amivel ez a következő verzió megjelenéséig, májusig kitolható.[10] A 16237-es verzió a Windows Insider-résztvevők számára 2017. július 13-án vált elérhetővé.[11][12]
Végleges kiadás
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A szoftver végleges verzióját a 2016. szeptember 26-ai Ignite konferencián adták ki. A korábbiaktól eltérően a mennyiségi licencnél nem a processzorszálak, hanem a -magok számát veszik figyelembe.[13] A Standard és Datacenter változatoknál fizikai processzoronként minimum nyolc, szerverenként pedig minimum tizenhat magos licencet kell vásárolni. A Standard kiadás licence kettes csomagokban érhető el, amely kettő virtualizált környezet létrehozását engedélyezi. A 16 magos limit túllépésekor további licenceket kell venni.[14]
Funkciói
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Az Active Directory Federation Services támogatja a nem Active Directory forrásból (LDAP-könyvtárak és SQL-adatbázisok) származó felhasználói fiókok hitelesítését[15]
- A Windows Defender felhasználói felület nélküli verziója automatikusan telepítve van; a GUI Windows-szolgáltatásként manuálisan installálható[16]
- OpenGL 4.4 és OpenCL 1.1, valamint a MultiPoint-szolgáltatások támogatása a távoli elérésnél[17]
- SMB3 protokoll használata a fájlok visszaállításához; a lemezekről pillanatkép készül[18]
- Tárhelyklónozás[19]
- Előazonosítás webalkalmazásoknál, HTTP-ről HTTPS-re való átirányítás[20]
- Az IIS 10-es verziója támogatja a HTTP 2.0-t[21]
- PowerShell 5.1[22]
- Virtualizációs tárolók[23]
Hálózati képességek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- A NAP-protokoll támogatásának eltávolítása[24]
- DNS-irányelvek, a több hálózati csatolóval rendelkező számítógépek jobb támogatása[25][26]
- GRE-alagutak támogatása[27]
- IP-cím-menedzsment, a /31, /32 és /128 méretű alhálózatok támogatása[28]
- Eszköz a fizikai és virtuális hálózati hardverek és szolgáltatások kezelésére[29]
- Hálózati virtualizáció a Hyper-V-nél, a VXLAN támogatása[30]
Hyper-V
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- A gördülő frissítési rendszerrel a Server 2016-ot futtató gépek a Server 2012 R2-t futtató gépeket tartalmazó számítógépfürtökhöz is hozzáadhatóak[31]
- A végpontok közötti teljesítmény monitorozása és irányelvek létrehozása a QoS-szel
- Új bináris adatformátumok (.vmcx és .vmrs)
- Termékmérföldkövek támogatása
- Kezelőszoftver a hitelesítési adatokhoz és webszolgáltatásokhoz
- Integrációs szolgáltatások a Windows Update-en terjesztett vendég operációs rendszerekhez
- Memória és hálózati csatolók futás közbeni hozzáadása és eltávolítása
- Biztonságos rendszerindítás támogatása Linuxnál
- A Connected Standby energiagazdálkodási specifikáció támogatása
- A virtuális gépek felfüggesztése a tárhellyel való kapcsolat elvesztésekor[32]
- A távoli memóriaeléréssel kompatibilis virtuális kapcsoló[33]
Nano Server
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Nano Server grafikus felület nélküli verzió, amely a 32 bites programok futtatásához szükséges WoW64-et és a Windows Installert sem tartalmazza. A bejelentkezés kezdetben csak távolról (parancssorosan vagy grafikusan) volt lehetséges,[34] azonban a Technical Preview 5-től lehetséges a helyi parancssoros belépés is. Jeffrey Snover szoftvermérnök szerint a Nano Server a teljes verzióhoz képest 93%-kal kevesebb tárhelyet igényel, 92%-kal kevesebb biztonsági riasztást adnak ki hozzá, és 80%-kal kevesebb újraindítást igényel.[35][36]
A kiadás csak a Microsoft Software Assurance előfizetőinek,[3] valamint a felhőszolgáltatások (például Azure vagy Amazon Web Services) használóinak érhető el.
A 1709-es frissítéstől kezdve a Nano Server csak virtuális tárolóba telepíthető.[37]
Verziótörténet
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Technical Preview
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Az első, 6.4.9841-es verziószámot viselő béta 2014. október 1-jén vált elérhetővé.[1]
Technical Preview 2
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A 2015. május 4-én megjelent 10.0.10074-es verzió az alábbi újításokat tartalmazza:[38][39]
- Grafikus felület nélküli telepítési lehetőség (Nano Server)[40][41]
- Memória és hálózati csatoló futás közbeni módosítása virtuális gépeknél, amelyekre a számítógépfürt összeomlása nincs hatással
- Gördülő rendszerű frissítések[40]
- Négy helyett kettő hálózati csatoló támogatása RDMA-forgalomban a stabilitás érdekében, PacketDirect szolgáltatás 40 gigabites Ethernetnél
- Virtuális tárolók rugalmassága, a tárolók klónozása
- Biztonsági rétegek a gazda és vendég rendszerek között, az adminisztrációs lehetőségek szükséges mértékűre korlátozása
- PowerShell-csomagkezelő
- Alkalmazáson belüli OpenID- és OAuth-hitelesítés, valamint az OpenGL támogatása
- A minimális felületű telepítési opció alapértelmezetté tétele[42]
Technical Preview 3
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A 2015. augusztus 29-én megjelent 10.0.10514-es verzió az alábbi funkciókat tartalmazza:[43]
- Virtualizáció az operációs rendszer szintjén
- Az LDAP-könyvtárakban szereplő felhasználók Active Directoryn keresztüli hitelesítése
- Az asztali felületet is installáló telepítési opciót átnevezték; a továbbiakban nem lehetséges a minimális környezetet biztosító Server Core-ra, illetve az arról történő átállás[42]
Technical Preview 4
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A 2015. november 19-étől elérhető 10.0.10586-os verzió funkciói:[44]
Technical Preview 5
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A 2016. április 27-én megjelent 10.0.14300-as verziójú kiadás funkciói:[45]
- Jobb időszinkronizáció a fizikai és virtuális gépeknél is
- Windows 10-es tárolók támogatása, jobb teljesítmény
- A Nano Server képfájlkészítőjének átalakítása, a gazda és vendég operációs rendszer jobb elkülöníthetősége; a helyreállítási parancssor fejlesztése
- A virtuális eszközök hálózati forgalma tükrözhető és átirányítható az Azure-hoz hasonlóan
- A távoli hozzáféréssel az Azure SQL adatbázisok is kezelhetőek
- A Nano Serveren a PowerShell már helyileg is futtatható
- Védett virtuális gépek automatikus lemeztitkosítással, valamint a forgalom titkosításának támogatásával
Végleges verzió
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A 2016. szeptember 26-án kiadott 10.0.14393-as verzió tartalma:
- 180 napos kipróbálási lehetőség
- A Start menü hibáinak javítása
- Jobb teljesítmény
- A Windows Store-alkalmazások eltávolítása
- Háttér a bejelentkező képernyőn
- Windows Hello
- Sötét téma
Féléves funkciófrissítések
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]1709
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Windows 10 őszi alkotói frissítésével megegyező, Windows Server by Microsoft nevet viselő kiadás 2017. október 17-én jelent meg.[46][47] A Microsoft Software Assurance szolgáltatásra előfizetők számára elérhető frissítés a Server Core és Nano Server változatokhoz érhető el; utóbbihoz csak virtualizációs tároló formájában.[48]
1803
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Windows 10 2018. áprilisi frissítésével megegyező verziójú kiadás az utolsó féléves frissítés;[49] a 1809-es már a Server 2019-hez jelent meg.[50]
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- 1 2 "Announcing availability of Windows Server Technical Preview and System Center Technical Preview" (angol nyelven). Microsoft. 20141001. 20170802 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ Erin Chapple (20160926). "Announcing the launch of Windows Server 2016" (angol nyelven). Microsoft. 20170821 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - 1 2 Mary Jo Foley (20161012). "Microsoft's Windows Server 2016 hits general availability" (angol nyelven). ZDnet. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=és|date=(súgó) - ↑ Andy Patrizio (20150210). "Microsoft to release next generation of Windows Server in 2016" (angol nyelven). NetworkWorld. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=és|date=(súgó) - ↑ James Vincent (20170309). "Microsoft unveils new ARM server designs, threatening Intel's dominance" (angol nyelven). The Verge. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=és|date=(súgó) - ↑ Mary Jo Foley (20170308). "Windows Server on ARM: It's happening" (angol nyelven). ZDNet. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=és|date=(súgó) - ↑ Peter Bright (20170308). "Microsoft's latest open source servers shown off with Intel, AMD, and even ARM chips" (angol nyelven). Ars Technica. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=és|date=(súgó) - ↑ Mary Jo Foley (20170310). "Microsoft's Windows Server on ARM move: More questions and answers" (angol nyelven). ZDNet. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=és|date=(súgó) - ↑ Orin Thomas (20150401). "Windows Server Technical Preview expires 15 April 2015" (angol nyelven). Windows IT Pro. 20150410 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ Shreyas Gandhe (20150404). "Second tech preview of Windows Server 2016 coming next month" (angol nyelven). Neowin. 20150405 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ Kurt Mackie (20170511). "Windows Server 'Insider' Testing Program Coming This Summer" (angol nyelven). Redmond Magazine. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=és|date=(súgó) - ↑ Dona Sarkar (20170713). "Announcing Windows Server Insider Preview Build 16237" (angol nyelven). Microsoft. 20171203 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ Peter Bright (20151204). "Windows Server 2016 moving to per core, not per socket, licensing" (angol nyelven). Ars Technica. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=és|date=(súgó) - ↑ "Licensing" (PDF) (angol nyelven). Microsoft. 2017. 20171026 dátummal az eredeti (pdf) címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=és|archive-date=(súgó) - ↑ Bill Mathers – Liza Poggemeyer – John Tobin (20170908). "What's new in Active Directory Federation Services for Windows Server 2016" (angol nyelven). Microsoft. 20180228 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ "Windows Server Antimalware Overview for Windows Server Technical Preview" (angol nyelven). Microsoft. 20141001. 20150409 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ "What's New in Remote Desktop Services in the Windows Server Technical Preview" (angol nyelven). Microsoft. 20141001. 20150409 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ "What's New in Storage Services in Windows Server Technical Preview" (angol nyelven). Microsoft. 20141001. 20150409 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ "What's New in Failover Clustering in Windows Server Technical Preview" (angol nyelven). Microsoft. 20141001. 20150409 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ "What's New in Web Application Proxy in Windows Server Technical Preview" (angol nyelven). Microsoft. 20141001. 20150409 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ "HTTP/2 on IIS" (angol nyelven). Microsoft. 20220321. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=és|date=(súgó) - ↑ Mark O’Shea (20160904). "What's New In Windows Server 2016 Standard Edition Part 9 – Management And Automation" (angol nyelven). Microsoft. 20160917 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ Taylor Brown (20161028). "About Windows Containers" (angol nyelven). Microsoft. 20161104 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ "What's New in DHCP in Windows Server Technical Preview" (angol nyelven). Microsoft. 20141001. 20150409 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ "What's New in DNS Client in Windows Server Technical Preview" (angol nyelven). Microsoft. 20141001. 20150409 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ "What's New in DNS Server in Windows Server Technical Preview" (angol nyelven). Microsoft. 20141001. 20150409 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ "GRE Tunneling in Windows Server Technical Preview" (angol nyelven). Microsoft. 20141001. 20150409 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ "What's New in IPAM in Windows Server Technical Preview" (angol nyelven). Microsoft. 20150206. 20150409 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ "Network Controller" (angol nyelven). Microsoft. 20141216. 20150409 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ "What's New in Hyper-V Network Virtualization in Windows Server Technical Preview" (angol nyelven). Microsoft. 20160426. 20150409 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ "What's New in Hyper-V in Technical Preview" (angol nyelven). Microsoft. 20141112. 20150409 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ "Hyper-V Aspects in Windows Server 2016" (angol nyelven). Microsoft. 20160312 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=és|archive-date=(súgó) - ↑ "Remote Direct Memory Access (RDMA) and Switch Embedded Teaming (SET)" (angol nyelven). Microsoft. 20150818. 20160810 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ Kriti Jindal (20160209). "Introducing Server management tools" (angol nyelven). Microsoft. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=és|date=(súgó) - ↑ Mike Neil (20150408). "Microsoft Announces New Container Technologies for the Next Generation Cloud" (angol nyelven). Microsoft. 20160927 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ Jeffrey Snover – Andrew Mason – Alan Black (20150408). "Microsoft Announces Nano Server for Modern Apps and Cloud" (angol nyelven). Microsoft. 20160819 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ "Changes to Nano Server in Windows Server Semi-Annual Channel" (angol nyelven). Microsoft. 20180127 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=és|archive-date=(súgó) - ↑ Sander Berkouwer (20150505). "Windows Server 2016 Technical Preview 2 now available" (angol nyelven). Dirteam. 20160406 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220330.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ "What's new in Windows Server 2016 Technical Preview 2" (angol nyelven). Microsoft. 20150504. 20150507 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220330.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - 1 2 Neil McAllister (20150504). "Try to contain your joy: Microsoft emits Windows Server 2016 with nano-services". The Register. 20170911 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220330.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ "Microsoft shows off what's new in Windows Server 2016 Technical Preview 2" (angol nyelven). WinBeta. 20150504. 20150505 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220330.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - 1 2 "Windows Server 2016 Installation Option Changes" (angol nyelven). Microsoft. 20150827. 20161111 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220330.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ "What's New in Windows Server 2016 Technical Preview 3" (angol nyelven). Microsoft. 20150815. 20150906 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220330.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ Kareem Anderson (20151119). "Microsoft has released Windows Server 2016 Technical Preview 4" (angol nyelven). WinBeta. 20151123 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220330.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ "What's New in Windows Server 2016 Technical Preview 5" (angol nyelven). Microsoft. 20150818. 20160603 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220330.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ "Windows Server, version 1709 available for download!" (angol nyelven). Microsoft. 20171017. 20171107 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ Usama Jawad (20170925). "Microsoft launches Windows Server version 1709" (angol nyelven). Neowin. 20180313 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ "Introducing Windows Server, version 1709" (angol nyelven). Microsoft. 20171205. 20180121 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ "Introducing Windows Server, version 1803" (angol nyelven). Microsoft. 20180502. 20181115 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=,|date=és|archive-date=(súgó) - ↑ "Windows 10 and Windows Server 2019 update history" (angol nyelven). Microsoft. 20181113. Hozzáférés: 20220329.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=és|date=(súgó)
Fordítás
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Windows Server 2016 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Rick Claus – Jeffrey Snover. (2015. február 4.). Our Server Journey (angol nyelven). Microsoft. [2015. április 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés ideje: 2022. március 28.)
- Michael Pietroforte (20150413). "Nano Server – Goodbye Windows Server?" (angol nyelven). 4sysops. Hozzáférés: 20220328.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=és|date=(súgó) - Mike Resseler (20160302). "Microsoft Windows Nano Server, the future of Windows Server?" (angol nyelven). Veeam. Hozzáférés: 20220328.
{{cite web}}: Check date values in:|access-date=és|date=(súgó)